Mikrobiom diagnosztika

nőgyógyászati Mikrobiom

Hüvelyi mikroflóra

A hüvelyi mikrobiom vagy mikroflóra a vaginában élő mikroorganizmusok, elsősorban baktériumok és gombák összessége. Ezek a mikróbák egy összetett ökoszisztémát alkotnak és hatással vannak az emberi egészségre. A hüvelyben megtalálható baktériumok túlnyomó többsége nem káros, sőt, épp ellenkezőleg: fontos szerepük van az egészséges hüvelyi környezet fenntartásában. A legtöbb nő esetén a hüvelyi mikrobiom akkor van egyensúlyban, amikor annak diverzitása (biológiai sokfélesége) alacsony.  Ez azt jelenti, hogy kevés baktériumfaj alkotja, jellemzően Lactobacillusok. A tejsavbaktériumok közé tartozó Lactobacillusok sokrétű védelmező funkciót látnak el. Számos urogenitális rendszert érintő betegség megelőzésében játszanak szerepet, mint például a bakteriális vaginózis, élesztőgomba fertőzések, nemi úton terjedő fertőzések, húgyúti infekciók, sőt, feltehetőleg a rákos megbetegedések ellen is védelmet nyújtanak.

Szekvenálás

A hüvelyi mikrobiom egyénenként eltérő és az időben is változhat az összetétele. Hagyományos mikrobiológiai módszerekkel nem állapítható még a részletes mikróbaösszetétel, és a kóros állapottal összefüggésbe hozható változások sem tanulmányozhatóak. Az olyan korszerű vizsgálati módszerek, mint a PCR technológia és az újgenerációs szekvenálás elterjedésével elérhetővé vált a baktériumok, gombák és vírusok nagy felbontásban történő elemzése, specifikus fajok meghatározása és mikróbaközösség-típusok elkülönítése. A mikrobiom vizsgálata nem tenyésztésen alapul, hanem molekuláris biológiai módszereket alkalmaz. Így egyedülálló módon minden mikróbatípusról információt nyújt: a baktériumok és gombák részletes összetételén túl vizsgálja egy egysejtű protozoon, a Trichomonas vaginalis jelenlétét, valamint képes kimutatni a hüvely egészségét érintő vírusokat (HPV típusmeghatározással, HSV-1, HSV-2, EBV, MCV, HCMV, és adenovírusok).

HPV

A genitális szemölcsöket és a herpeszeket nehéz megkülönböztetni, mivel mindkettő a nemi szervek területén jelenik meg. Tesztünk meg tudja különböztetni a herpesz és a humán papilloma vírus fertőzést. A HPV egy nagyon gyakori víruscsoport, amely a legtöbb embernél nem okoz problémát, de egyes típusai genitális szemölcsöket vagy rákot okozhatnak. Tesztünk meghatározza a HPV azon szerotípusait, amelyek információval szolgálnak a magas vagy alacsony kockázatú típusokról. A méhnyakrákot okozható magas kockázatú HPV-típusok (16 és 18) szűrése javasolt, ha Ön 30 és 65 év közötti átlagos kockázatú nő. A vizsgálat során a hüvelyét alkotó baktériumok összetétele alapján a mikrobiomját az öt általános kategória egyikébe, az úgynevezett közösségi állapotjelző típusba (angolul Community State Type) soroljuk.  Ez az információ azért fontos, mert a hasznos baktériumok által nyújtott védelem szintje és az egészségre gyakorolt hatása attól függően változik, hogy a hüvelyi mikrobiomja melyik közösségi állapotjelző típusba tartozik.

Eredmény

Elektronikus leletközlés

Eredményközlés 7 munkanap

27 oldalas személyre szóló jelentés

Eredmény

Elektronikus leletközlés

Eredményközlés 7 munkanap

27 oldalas személyre szóló jelentés

Húgycső Mikrobiom

Húgycső mikroflóra

A férfi nemiszerv mikrobiom vagy mikroflóra a hímvessző felületén és felső szakaszában élő mikroorganizmusok, elsősorban baktériumok és kis mértékben gombák összessége. Ezek a mikróbák egy összetett ökoszisztémát alkotnak és hatással vannak az emberi egészségre. A férfi nemiszerven megtalálható baktériumok túlnyomó többsége nem káros, de a tüneteket és megbetegedéseket okozó mikrobákat, vírusos fertőzéseket fontos minél hamarabb azonosítani. A nemi úton terjedő organizmusok a hímvesszőt fertőzött partnerrel történő nemi aktus során érik el, és a fertőzés ráterjedhet a húgycsőre, melynek gyulladása kialakulhat. A húgycső gyulladása a húgycső fertőzése következtében kialakuló viszkető, égő érzés, mely egyes esetekben csak a húgycső égő érzésre korlátozódik, mely főleg vizelés után vagy vizelés közben tapasztalható. Legtöbbször a kezdeti tünet a húgycsőből észlelt folyás. A férfiak húgycsőgyulladásának leggyakoribb okozója a gonorrhea betegségért felelős Neisseria gonorhoea. A húgycsőgyulladás a másik nagy csoportja, a nem gonorrhoea okozta folyás, melyet elsősorban Chlamydia trachomatis, Ureoplasma ureolitycum, Mycoplasma homonis, Mycoplasma genitalium vagy Trichomonas okoz, de a herpesz vírus is terjedhet nemi úton és okozhat húgycsőgyulladást.

HPV

Az Avidin férfi nemiszerv mikrobiom vizsgálata nem tenyésztésen alapul, hanem molekuláris biológiai módszereket alkalmaz. Így egyedülálló módon minden mikróbatípusról információt nyújt: a baktériumok és gombák részletes összetételén túl vizsgálja az elsősorban nőket fertőző egysejtű protozoon, a Trichomonas vaginalis jelenlétét, valamint képes kimutatni a hüvely egészségét érintő vírusokat (HPV típusmeghatározással, herpeszvírusok: HSV-1, HSV-2, EBV, MCV, HCMV, és adenovírusok). A genitális szemölcsöket és a herpeszeket nehéz megkülönböztetni, mivel mindkettő a nemi szervek területén jelenik meg. Tesztünk meg tudja különböztetni a herpesz és a humán papilloma vírus fertőzést. A HPV egy nagyon gyakori víruscsoport, amely a legtöbb embernél nem okoz problémát, de egyes típusai főként nőknél genitális szemölcsöket vagy rákot okozhatnak. A férfiak szexuális partnereinek átadják, onnan megkaphatják, ezért fontos nem csak a nők mintáit, hanem a férfi nemiszervet is vizsgálni. Tesztünk meghatározza a HPV azon szerotípusait, amelyek információval szolgálnak a magas vagy alacsony kockázatú típusokról. A méhnyakrákot magas kockázatú HPV-típusok (16 és 18) okozzák, melyek szűrése javasolt.

Szekvenálás

A kezelés a fertőzést okozó mikrobától függ, ezért rendkívül fontos a helyes diagnózis felállítása, melyet az Avidin férfi nemiszerv mikrobiom teszt nagyfokú érzékenységgel és pontossággal meg tud határozni. Például a különböző bakteriális fertőzésekre antibiotikumot használnak, a herpesz szimplex vírus fertőzést pedig vírusellenes szerrel kezelik. A férfi nemiszerv mikrobiom egyénenként eltérő és az időben is változhat az összetétele, függ a szexuális partnertől, a higéniától. Hagyományos mikrobiológiai módszerekkel nem állapítható meg a részletes mikróbaösszetétel, és a legtöbb kóros állapottal összefüggésbe hozható változások is csak korlátozottan tanulmányozhatók. Az olyan korszerű vizsgálati módszerek, mint a PCR technológia és az újgenerációs szekvenálás elterjedésével elérhetővé vált a baktériumok, gombák és vírusok nagy felbontásban történő elemzése, specifikus fajok meghatározása

Eredmény

Elektronikus leletközlés

Eredményközlés 7 munkanap

széklet mikrobiom

Széklet mikroflóra

A széklet mikrobiom vagy mikroflóra a bélben élő mikroorganizmusok, elsősorban baktériumok és gombák összessége. Ezek a mikróbák egy összetett ökoszisztémát alkotnak és hatással vannak az emberi egészségre. A bélflórát alkotó teljes mikrobiom feltérképezése. Tenyésztéssel nem kimutatható mikrobák azonosítása. Bélflórában megtalálható baktérium törzsek egymáshoz viszonyított aránya. Bélműködéshez szükséges baktérium fajok meghatározása. Gyulladásos folyamatokban szerepet játszó baktériumok aránya. Pathogén baktérium, gombák jelenléte. Javasolt elvégezni gyakori haspuffadás, hasmenés, székrekedés, gastrointestinális, autoimmun megbetegedések, emésztési zavarok, ételintoleranciák, elhízás, cukorbetegség, levertség, fáradékonyság, bőrelváltozások esetén.

Szekvenálás

A széklet mikrobiom egyénenként eltérő és az időben is változhat az összetétele. Hagyományos mikrobiológiai módszerekkel nem állapítható még a részletes mikroba összetétel és a kóros állapottal összefüggésbe hozható változások sem tanulmányozhatóak. Az olyan korszerű vizsgálati módszerek, mint a PCR technológia és az újgenerációs szekvenálás elterjedésével elérhetővé vált a baktériumok, gombák nagy felbontásban történő elemzése, specifikus fajok meghatározása és mikroba közösség-típusok elkülönítése. A mikrobiom vizsgálata nem tenyésztésen alapul, hanem molekuláris biológiai módszereket alkalmaz. Így egyedülálló módon minden mikroba típusról információt nyújt.

Egyensúly

A bélflórát alkotó törzsek és fajok feladata a nélrendszer optimális működésének fenntartása, valamint az immunrendszer, endokrinológiai egyensúly fenntartása. Nem megfelelő étrend, egyensúly esetén a rendszer felborul gyulladásos folyamatokat indikálhat. számos megbetegedések kialakulásának kockázatát megnövelve, mint például az irritábilis bél szindróma, gyulladásos bélbetegségek, elhízás, cukorbetegség, pajzsmirigybetegség, kardiovaszkuláris betegségek, izulinrezisztencia.

Eredmény

A székletmikrobiomot alkotó törzsek és fajok részletes csoportosítása, leírása.

Elektronikus leletközlés

Eredményközlés 7 munkanap

34 oldalas személyre szóló jelentés